Zöld erdőben jártam... egy szép rétet láttam...
Egy réthez értem... Lábaim nem értek a talajhoz, felette suhantam, és
így belebegtem a virágokkal és dús fűvel borított tisztásra. Egy
erdőben volt a hely, de ez most lényegtelen.
A rét egész méretes volt, nagyjából akkora, mint mondjuk a Hősök tere
Budapesten, s a közepén egy fa állt, erős, de hajlékony, sok ággal és
dús lombbal. Későtavasz, vagy koranyár volt...
Belebegtem a fához, és bebújtam a lombja alá, ami lent sátor-szerűen
hajlott a környezete fölé. Ezért itt kevés napfény érte a talajt, így
nem volt igazán se fű, se virág, volt azonban vastag levélszőnyeg és
moha is. Mindez puha volt és szép. Egy kis kalyibát eszkábáltam
képzeletben a fa köré úgy, hogy a fa volt a közepe, a kalyiba kör
alakú, és kényelmesen tágas. A réten végigfuttattam mind a négy
évszakot, egymás után többször is, szépen, lassan, megfigyelve, hogy
miként változik a látvány, az élet... Bebújtam a kunyhóba, és onnan is
kinéztem az ablakon, az ajtón, így is megnézve az évszakok
váltakozásait.
Bebújtam a fába is, és eggyé váltam vele, és így most egy teljes, 360
fokos körben láttam a rétet, ami egy érdekes élmény volt, hiszen bár
közel 180 fokban látok egyébként is, ez meglehetősen szokatlan volt.
Elmerengve néztem az évszakok körtáncát. Most gondoltam egyet, és
felosztottam négy egyforma részre a rétet, és sorban tavaszt, nyarat,
őszt és telet varázsoltam beléjük, majd ezt kezdtem el forgatni körbe
a réten.
Ezzel elszórakoztam újabb pár évet, majd eltüntettem a kunyhót és
ismét egy koranyári időt teremtettem, és kibújtam a fából, amitől most
pár méterre növesztettem egy érdekes virágot. Furcsa egy képződmény
volt, mert volt benne rózsa, pipacs, tulipán, őszirózsa, kamilla,
nefelejts, meg még egy s más. De nem több virága volt, hanem egyetlen
egy, és abban voltak benne mindezeknek különböző jegyei! Finom kicsit
édeskés, de leginkább szabad szellő illata volt.
Belebújtam a virágba, és belőle néztem ki. Néztem a Napra, a Holdra és
a csillagokra, ahogy váltakoztak a nappalok és az éjszakák, és néztem,
ahogy ismét körbetáncoltatom az évszakokat, ami közben a virág élve
maradt, és olyan tapasztalatokat szerzett, amivel gyakorlatilag
mindent túlélhet.
Kibújtam végül a virágból is, és elkezdtem emelkedni. Egyre
magasabbra, s a virágot már alig láttam. A fa is egyre kisebb lett a
rét közepén. Érdekes volt, hogy a rét egészen szabályos kör alakú
volt. Ahogy tovább emelkedtem, a fa a közepén már csak egy pöttyként
látszódott a kör közepén, és így egészen olyan volt az egész, mint a
Nap egyiptomi szimbóluma, amit ma is használnak a
csillagtudományokban: (.).
Még tovább emelkedtem, s már a rét látszott egy pöttyként, majd el is
tűnt, a s Föld látszott az űrből. Tovább haladtam... S egyesültem a
Nappal, belőle tekintettem a Földre is, és a többi égitestre, hiszen
egy vagyok a Nappal és a Fénnyel...
Budapest, 2009. június 30.
