B.Ú.É.K.
Bolondos órákat együtt töltünk
Újjongva minden időn és téren át
Életünk újabb szakasza mögöttünk
Keressük a jövőt, bízva, hogy jobbat ád...
Gime
2 0 1 0 0 1 0 2
#
...
Most a Végső Válasznak két értelmezése is van. Az ismertebb a 42, a
másik a Szeretet. E kettő szorzatát kívánom Neked, az ünnepeken túl
is!
Légy jóL!
Üdv!
Gime.hu
#
#
Amerigo Tot 100 éve született, 1909. szeptember 27-én. Erre ugyan nem volt utalás (illetve erre sem), de talán ez is oka lehet, hogy épp most nyílt egy kiállítás a Ludwig Múzeumban (MüPa) Amerigo Tot néhány művét, de leginkább fényképeket, rajzokat, skicceket, azaz emlékeket felvonultatva.
Az Estiskola Sulirádióban Jóska, az adásvezető szokott kvízkérdéseket feltenni, amit legutóbb én fejtettem meg leghamarabb, így nyertem egy belépőt a kiállítás megnyitójára.
Örültem, hiszen természetesen az is öröm, hogy nyertem, de azért is, mert nagyon régen hallottam már erről művészről bármit is.
Hát igen, Amerigo Tot már 25 éve távozott világunkból valahova odaátra, és aztán a rendszerváláts után valahogy a feledés homályába borult az emléke. Közrejátszott ebben nagy valószínűséggel az is, hogy Tot bevallottan bal oldali nézeteket vallott, így valószínű, hogy a '90es években, más "szocialista örökség"-hez hasonlóan őt is eltették a fiókba...
Nade a kiállításról kezdtem írni...
Nekem az a benyomásom, hogy alapvetően jó az ötlet, a szándék, és az is jó benne, hogy a fényképekkel, rajzokkal, skiccekkel is felidézik a művész emlékét. Azonban csak egy-két műve látható a kiállításon, azok is egy viszonylag szoros csoportba "tömörítve", mintegy egy tömbként ömlesztve a látogatóra az élményt. Én mindenképp széjjelebb rendeztem volna ezeket, mert a terem nagy, gyakorlatilag az arányok olyanok, hogy ha háromszor három, azaz kilen egyforma részre osztom, akkor ebből a középső egy részen vannak a szobrok, a falakon körben pedig skiccek és fotók. Szóval szerintem jobb lett volna az elrendezés, ha nem szorítják be a térplasztikákat egy ilyen kilencedbe, hanem inkább "szétszórtan" állítják ki, kihasználva a teret, ami tényleg elég nagy. A mellékelt képen talán jól láthatók a térarányok, az a szobor kb. két méter magas...
A megnyitó... hát nem is tudom. Lehet, hogy bennem van a hiba, de a megnyitóbeszédben nem egész lehetett érteni, hogy miről is van szó, bár néha volt benne poén is, de most akkor végülis Amerigot Totról szólt a szöveg, vagy arról, aki a megnyitót tartotta? Talán ez utóbi volt a helyes megfejtés, így Totról a megnyitóbeszéd alapján nemigen lehetett megtudni semmit, holott abban is elhangzott, hogy mára már szinte ismeretlen a közönség előtt. Tehát szerintem egy kis bemutatás illett volna, hiszen pont olyan korosztály volt többségében jelen, akikről el is hangzott az, hogy ők már nem is hallottak róla.
Aztán meg, a belépő a maga 2300 forintos árával... Nos tudom, hogy Tot nagy művész volt, és elég "reprezentatív" helyen van ez a kiállítás, meg ilyesmi, de szerintem meglehetősen kevés művet vonultat fel a kiállítás, és így kevés az az élménymennyiség és intenzitás is, amiről a közönség számára Tot munkássága igazán kirajzolódhatna, a kiállított szobrok elrendezése, pontosabban szinte egy tömbbe tömörítése is akadályozó tényező szerintem, és az is, hogy a szobrok adatai a földön, szintén tömbösítve vannak feltüntetve, viszonylag kis betűkkel, szobronként számozottan, ámde a szobrok állványain nincs számozás, csak a névlista melletti "térképszerűség" alapján kellene kibogarászni, hogy melyik szobor milyen sorszámú, és aztán megkeresni a listán a nevét stb..
Szóval véleményem szerint a kezdeményezés remek, de a kivitelezést lehetett volna sokkal jobbra is megcsinálni, mert ebben az állapotában kicsit olyan fáradt "nemtörődöm" jellegű az egész.
Távoli csoda
Tán sose érek oda
Áttetszik egy fátylon
Olyan, mint egy álom
Vágyom rá innen
Oly szép benne minden
Kinyújtom kezem
És itt is van velem
Oly messzi mégis
Közelebbi az ég is
Megfoghatatlan köd-bérc
Csak egy játékos lidérc
Képzelet játéka
Önmagam árnyéka
Biztonság látszata
Ez Maya fátyola
Gime
2009.SZEP.11.PÉ.
22.02 + 23.03 CEST
Budapest HU EU
Aztán olyan is van, hogy több évnyi gondolkodás és energiavesztés
után, mivel végképp semmi ilyet nem talált önmagában, még külső
segítséggel sem, ráébred, hogy ez aztán végképp a másnak a batyuja.
És azt bizony annak másnak kell vinnie! S ebben legfeljebb segíteni
lehet, ha hagyja az illető, de helyette vinni tilos, mert mind
önmagának okoz felesleges többlet terhet és akadályt, mind pedig a
másik "erősödését", azaz fejlődését is megakadályozná ezzel.
Le kell tehát tenni a másnak a batyuját, pontosabban visszaadni az ő
kezébe, hogy vigye csak ő. Segíteni lehet, ha elfogadja, sőt kell, ha
kéri, de vinnie neki kell...
Erről (is) szól egyik híres mondásunk:
A, kinek nem inge, ne vegye magára!
Egy réthez értem... Lábaim nem értek a talajhoz, felette suhantam, és
így belebegtem a virágokkal és dús fűvel borított tisztásra. Egy
erdőben volt a hely, de ez most lényegtelen.
A rét egész méretes volt, nagyjából akkora, mint mondjuk a Hősök tere
Budapesten, s a közepén egy fa állt, erős, de hajlékony, sok ággal és
dús lombbal. Későtavasz, vagy koranyár volt...
Belebegtem a fához, és bebújtam a lombja alá, ami lent sátor-szerűen
hajlott a környezete fölé. Ezért itt kevés napfény érte a talajt, így
nem volt igazán se fű, se virág, volt azonban vastag levélszőnyeg és
moha is. Mindez puha volt és szép. Egy kis kalyibát eszkábáltam
képzeletben a fa köré úgy, hogy a fa volt a közepe, a kalyiba kör
alakú, és kényelmesen tágas. A réten végigfuttattam mind a négy
évszakot, egymás után többször is, szépen, lassan, megfigyelve, hogy
miként változik a látvány, az élet... Bebújtam a kunyhóba, és onnan is
kinéztem az ablakon, az ajtón, így is megnézve az évszakok
váltakozásait.
Bebújtam a fába is, és eggyé váltam vele, és így most egy teljes, 360
fokos körben láttam a rétet, ami egy érdekes élmény volt, hiszen bár
közel 180 fokban látok egyébként is, ez meglehetősen szokatlan volt.
Elmerengve néztem az évszakok körtáncát. Most gondoltam egyet, és
felosztottam négy egyforma részre a rétet, és sorban tavaszt, nyarat,
őszt és telet varázsoltam beléjük, majd ezt kezdtem el forgatni körbe
a réten.
Ezzel elszórakoztam újabb pár évet, majd eltüntettem a kunyhót és
ismét egy koranyári időt teremtettem, és kibújtam a fából, amitől most
pár méterre növesztettem egy érdekes virágot. Furcsa egy képződmény
volt, mert volt benne rózsa, pipacs, tulipán, őszirózsa, kamilla,
nefelejts, meg még egy s más. De nem több virága volt, hanem egyetlen
egy, és abban voltak benne mindezeknek különböző jegyei! Finom kicsit
édeskés, de leginkább szabad szellő illata volt.
Belebújtam a virágba, és belőle néztem ki. Néztem a Napra, a Holdra és
a csillagokra, ahogy váltakoztak a nappalok és az éjszakák, és néztem,
ahogy ismét körbetáncoltatom az évszakokat, ami közben a virág élve
maradt, és olyan tapasztalatokat szerzett, amivel gyakorlatilag
mindent túlélhet.
Kibújtam végül a virágból is, és elkezdtem emelkedni. Egyre
magasabbra, s a virágot már alig láttam. A fa is egyre kisebb lett a
rét közepén. Érdekes volt, hogy a rét egészen szabályos kör alakú
volt. Ahogy tovább emelkedtem, a fa a közepén már csak egy pöttyként
látszódott a kör közepén, és így egészen olyan volt az egész, mint a
Nap egyiptomi szimbóluma, amit ma is használnak a
csillagtudományokban: (.).
Még tovább emelkedtem, s már a rét látszott egy pöttyként, majd el is
tűnt, a s Föld látszott az űrből. Tovább haladtam... S egyesültem a
Nappal, belőle tekintettem a Földre is, és a többi égitestre, hiszen
egy vagyok a Nappal és a Fénnyel...
Budapest, 2009. június 30.
Designed by Gimesi András Gime.